Vélemények- rólunk mondták ...   

Olcsó költöztetés vállalkozásunk számára nagyon fontos az ügyfeleink maximális elégedettsége.Ennek elérése érdekében, mindent megteszünk költözni kívánó partnereinknek. Hogy jó úton járunk e, azt az utólagos visszajelzésekből tudjuk leszűrni. Álljon itt néhány sor, a velünk költözött ügyfeleink köszönő leveleiből.

 

Tóth Ildikó , Budapest

Tisztelt cég ! Köszönetünket szeretnénk kifejezni a kiküldött munkatársaiknak akik irodánk költöztetésében segítettek. Egészen biztos, hogy a másik irodánk költöztetését is önökre fogjuk bízni . 

Borsos Tibor , Pécel

Tisztelt költöztető! Szeretném megköszönni önnek, és két kollégájának, akik jöttek, a becsületes, és korrekt munkát! Ha bárkinek ajánlhatom önöket, azt fogom tenni! Tisztelettel:Borsos Tibor

Fatima és Máté ,Budapest

Kedves költöztető cég!

Sajnos csak most volt időm írni Önöknek, de semmiképpen nem szerettem volna elfelejteni kifejezni a hálámat a kifogástalan költöztetésért amit az Astoria-nál ejtettek meg. A költöztetők mindkét tagja végtelenül kedves volt, teljes mértékben odafigyeltek a legapróbb részletekre is. Szuper gyorsak, megbízhatóak, innentől kezdve nem is kérdés hogy senki mással nem költözünk. Mindenkinek Önöket fogjuk ajánlani! :)

Üdvözlettel: Máté és Fati

Kisgergely György Budapest 

"Ebben a hónapban, 14.-én, szállítottak nekem, egy koloniál szekrénysort. Ezúton szeretnék köszönetet mondani úgy a cégüknek, mint a hozzám kiküldött két fiatal embernek, a pontos szakszerű áldozatos munkájukért. Még egyszer, ismételve, köszönöm a munkájukat.Miért is ne tennék ki? Ez a levél nem íródott volna, ha Önök nem végeznek pontos és lelkiismeretes munkát."Tisztelettel

Papp Annamária,Budapest

"Most mentek el a szállitók s szeretném a teljes megelégedettségemet kifejezni az Önök cégének. A szállitók időben ott voltak a célhelyen -annak ellenére, hogy nekünk viszont sikerült elkésni egy kicsit- semmilyen negative hozzáállásuk nem volt azzal kapcsolatban. nagyon kedvesek, segitőkészek és udvariasak voltak. mikor felhozták a bútort és szó nélkül nekiálltak segiteni összerakni a bútort. Kellemes meglepetés, és egy nagyon megelégedett döntés volt Önöket választani. köszönettel "Annamária

Török Zsuzsanna, Gödöllő

“Az ember nem minden nap költözik, ezért alaposan böngésztem a netet és a színpatikusnak tűnő költöztető vállalkozókat fel is hívtam. Volt olyan amelyik a mézes madzagot húzta el az orrom előtt és a telefon beszélgetés során derült ki, hogy mégsem egészen úgy van, ahogy hírdette a költöztetést. Már kezdtem feladni az olcsó költöztetés reményét, mikor rátaláltam erre a csapatra. Egy szavam sem lehet. A megbeszélt időpontra meg is érkeztek. Pillanatok alatt felpakoltak a teherautóra, úgy hogy mindenemre vigyáztak. Még szinte fel sem fogtam, hogy átköltözök, már át is voltam költöztetve. Na és persze az anyagiak: nem ért ott sem meglepetés, hisz amit hirdettek és a telefonban is megbeszéltünk az a valóságban is úgy volt. Véletlenül sem próbáltak meg átverni.“

Czinege Sára, Budapest 

“Amikor a nagypapi meghalt, lomtalanításra volt szükségem. A papi notórius gyüjtögető volt, így sajnos elég sok felesleges holmit szedett össze az elmúlt évek alatt. A lomtalanításhoz az olcsóköltöztetés1 céget kerestem meg. Mindent nagyon korrekten lebonyolítottak. Amikor valami értékeset találtak a lomok között, egyből szóltak nekem. Így azt is elmondhatom, hogy minden érték megmaradt és semmi nem tünt el. Ezeket mind normális áron. Örülök, hogy nem kellett a rengeteg szemetet és lomot nekem mozgatnom. 

Jakab Zsófia, Monor 

 “A megfelelő költöztető céget megtalálni a legnehezebb. Ez komoly kihívást jelentett számomra, és higgyék el nem a képességeim miatt írom ezt. Az internetes keresések kapcsán, illetve a szórólapok sokaságát böngészve sem találtam meg a számomra szimpatikus költöztetőt. Ezzel kapcsolatban számtalan telefont bonyolítottam le, elég magas költségen, mire egy ismerősöm ajánlására megkerestem az olcsóköltöztetés1 csapatát. Számomra Ők nyújtották a legkedvezőbb ajánlatot. Megfelelő áron, megbízhatóan, szakszerűen, pontosan zajlott a költöztetésem. Ezért csak ajánlani tudom Őket.” 

Sárosi Levente, Kistarcsa.

“Céltudatos emberként, mindig arra törekszem, hogy mindenből a lehető legjobb megoldást válasszam. Éppen ezért a költözésemnél is komoly hangsúlyt fektettem a megfelelő költöztető szolgáltató kiválasztására. Sokat keresgéltem, amire rátaláltam a számomra kedvező opciókat kínáló költöztetőre. Az árban verhetetlenek voltak, ráadásul az olcsóság nem ment a minőség rovására. Pedig ismerőseim mondogatták, hogy az olcsó húsnak híg a leve. Nos örömmel jelenthetem, hogy ez egyáltalán nem így volt. Minden nagyon profi volt, elégedett vagyok nagyon. Ha máskor újra költöznöm kell, Őket fogom újra hívni.” Sárosi

Garamvölgyi Ágnes,Siófok

"Vidékre kellett költöznöm új munkabeosztásom miatt, mivel még életemben nem költöztetm nagyon izgultam, azt sem tudtam mivel kezdjem. Egy barátnőm tanácsára költöztetési tanácsokat kerestem az interneten és akkor akadtam az Önök oldalára, ahol nagyon jó dolgokat olvastam. Ráadásul diszpécserük is nagyon türelmes volt velem, felajánlotta, hogy egyik kollégájuk ingyenesen felméri a költöztetés várható költségeit. Mivel ő is és az adott ár is szimpatikus volt így hát belevágtam. Minden az elmondottak alapján zajlott, köszönöm Önöknek a nyugodt, problémamentes költözést!" Üdv

,

Szabó Máté, Dunakeszi

“Barátaimtól sos-ben kértem segítséget, hogy ajánljanak egy jó, megbízható, de főleg olcsó költöztető csapatot. Az egyik barátnőm ajánlotta ezt a társaságot, mondván ő is velük költöztetett és nagyon meg volt elégedve. Próba szerencse alapon én is felhívtam őket. Veszítenivalóm úgy sincs, egy telefonhívás még nem kötelez semmire. A beszélgetés nagyon korrektül zajlott le. Már akkor eldöntöttem, hogy, igen ezt a szolgáltatást fogom igénybe venni. Jól döntöttem! Nem csak a telefonbeszélgetés, de maga a költöztetés is korrekt volt. A megbeszélt időpontba, megérkeztek. Rutinosan és gyorsan végezték a dolgukat. Én meg csak kapkodtam a fejem. Nem csalódtam bennük. Egy biztos! Ha az én baráti társaságomba fog valaki költözni, biztos hogy ezt a társaságot fogom ajánlani én is!” 

Tárkányi Rita, Etyek

“Régebben, mikor még albérletben laktam, baráti társasággal könnyedén megoldottam az egyik helyről a másikra való vándorlást. De már akkor is feltűnt, hogy bizony- bizony minden költözésnél egyre több a holmim. Szerencsére most már eljutottam oda, hogy nem a haverokkal pár forduló. Most szét kellett néznem a költöztetés piacán. Több társaságot is felhívtam, bizony a többségnél kiderült, hogy a kecsegtető ajánlatok, mondhatni "reklámfogások” nagyon jó vevőcsalogatóak, de a részletekbe belemerülve, hamar kiderül, hogy mégsem egészen úgy van, ahogy hirdetik a dolgokat. Hajlottam már arra, hogy a sok rossz közül választok egy kevésbé rosszat mikor rátaláltam erre az oldalra. Utolsó esélyt adva magamnak, és persze nem utolsó sorban a pénztárcámnak, megejtettem még egy telefont. A telefon túlsó végén, minden kérdésemre egyenes választ kaptam. A megbeszélt napon és időben megérkezett a csapat a szállításhoz megfelelő méretű teherautóval. Pillanatok alatt a kocsin volt a mosógép, hűtő és más szállítandó bútor, doboz és ki tudja még mit csomagoltam össze. A kitűzött célállomáshoz is hamar megérkeztünk. Nem volt kóválygás össze- vissza a városban, hogy húzzák a fuvardíj miatt az időt. Ki-, le-, felhurcolkodásnál szintén minden rendben zajlott. És anyagilag sem lettem átverve. Egy biztos, ha nekem egy barátom, ismerősöm költözni fog, ezt a költöztető céget fogom ajánlani!” 

Körmendi Rita, Budapest

"Csütörtökön nem volt módom írni, de mindenképpen szerettem volna elmondani, mennyire meg voltam elégedve a Kedves Kollégákkal.Tényleg gyorsak, kedvesek és hihetetlenül olcsók! Nagyon szépen köszönöm, hogy megmutatták, hogy egy költözés így is megoldható. Isten áldja Önöket!"

Tóth- Kovács Angéla, Nagykovácsi

“Amikor végre elérkezett a pillanat, hogy végre kiköltözünk a bűzös fővárosból az zöldbe, komoly gondba kerültem a költözést illetően. Van egy Ford Tranzitunk, persze ülésekkel tele, mert 5 gyerekünk van. Azt gondoltam a férjemmel együtt, hogy így olcsón el tudjuk költöztetni a családomat. Az apróbb dobozokkal nem is volt gond. Aztán amikor a szekrénysor meg sem mozdult, keresnem kellett egy komoly költöztetőt. Az internet korában mindent megtalálhatunk a neten. Így akadtam én is az olcsóköltöztetés1 brigádra. A weblap egyből megfogott, éreztem rajtuk, hogy ezek nagyon profik és komolyak. A férjem mondogatta, hogy nézzek meg több szolgáltatót is, de én ragaszkodtam hozzájuk. A megérzésem pedig beigazolódott, mert szuper áron és szuper minőségben költözhettünk. Köszönjük.” 

Horváthné-Nyár utcából,Budapest

Tisztelt Fuvarozó Társaság! Szeretném megköszönni a gondos munkájukat, nagyon meg voltunk elégedve! Több pénzt megérdemelnének, de 4 gyerekünkkel csak ennyit engedhetünk meg..Hálával gondolunk Önökre, ajánlani fogjuk barátainknak! Horváthné

Láng Miklós, Budapest

“Mi az olcsóköltöztetés1- et irodaköltözés miatt kerestük meg. Hogy miért éppen Őket? Mert a weblapjuk meggyőző és ízléses. Az is tetszett, hogy jó érzéssel beszéltük meg az iroda költöztetését. Abban is meg tudtunk állapodni, hogy a költözés nem megy majd a munkaidő rovására. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel a költöztető céggel. Ha legközelebb is költöznünk kell, csak Őket hívjuk."

Kiss Barbara, Soroksár

“Én ezt a költöztető és tehertaxis céget az okos telefonomon keresztül találtam meg. Történt ugyanis, hogy vásároltam egy hűtőgépet, mert az előző bedöglött. A vásárlásnál az áruházban derült ki, hogy a házhozszállítás, mivel épp 3 napos ünnep előtti napon voltunk, csak 4 nap múlva lehetséges. Így gyorsan, a telefonomon keresztül, kerestem egy tehertaxis céget. Legnagyobb meglepetésemre egy óra múlva megérkezett a szállító csapat. Így gyorsan megérkezett az új hűtőgép az otthonomba.” 

Kelemen Kata, Budapest

“Nem bíztam benne, hogy olyan kis munkára is kijönnek az olcsóköltöztetők, amilyenre nekem volt szükségem. Egyik nap ugyanis elhatároztam, hogy átrendezem a nappalimat. Csak hát van egy nagyméretű bútorom, amelyet a családban, már próbáltak többen odébb tolni, de meg sem moccant. Ezért kerestem egy profi költöztető céget. Nagyon készségesek voltak és már az nap délután meg is érkeztek. Nagy meglepetésemre két perc alatt át tették azt a bizonyos bútort. Ráadásként pedig megkérdezték, hogy még mit hová tegyenek. Szerencsémre 15 perc alatt átrendeződött a nappalim, úgy, hogy semmihez sem kellett nyúlnom, köszi"

 

Cégünk igyekszik mindig a megrendelő igényeihez alkalmazkodni,hiszen azzal,hogy minket választ,bizalommal fordul felénk.Ezért mi sem természetesebb,hogy mi is maximális figyelemmel kisérjük végig a költöztetés menetét.Erre kiváló probléma megoldó diszpécserünk és jól összeszokott,több ezer költöztetéssel háta mögött lévő brigádaink a garancia!